„Te vagy a szívemben a vér
Ami az ereimben zenél
Mindig valakiért
Te vagy a hajnali fény
Ami egy hideg helyen elér
Követlek valamiért
Te vagy a testemen a szárny
Amikor utolér a vágy
Szállni valahová
Te vagy az éjjeli ágy
Amin egy fehér holló vigyáz rám

Ha valami bánt”

„Táncoló árnyék szobám falán,
Oltalmazz engem, vigyázz ma rám,
Velem vagy mindig, ha szóra nyílik a szám.
Amit nekem adtál, azt én elfogadtam,
És hittem benned, pedig nem is tudtam,
Hogy hitem örökre megmarad,

Semmim sincs, csak Te vagy, csak Te vagy.”

„Leszek neked az égbolt,
Leszek neked bármi,
Ha lehunyt szemed engedi

A testedet csodálni.”

„Nem elhatározás kérdése, kibe zúgsz bele. És ez így van rendjén. Ha szeretsz valakit, hát szeresd!”

„Volt idő, hogy nem voltál,
Úgy éreztem minden ébredés, már oly nehéz.
Vártam azt hogy eljössz majd,
S megtalálod szívem ajtaját amin úgy lépsz át...
Mint az égen fénylő napsugár,
Mint egy álom mely valóra vál'...
Számoltam a perceket,
Jól tudtam egyszer velem leszel, enyém leszel...
Annyi álom elkísért, mindig ott voltál a szívemben a lelkemben...

S látod eljött már a pillanat, most már nincsen nálad fontosabb!”

"Mert egyszer mindenki meghal, lelke a semmibe vész,
De gondol arra a szép időre,

Amikor átölelte, és vezette egy szerelmes kéz."

„Most múlik pontosan
Engedem had menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam, Egyetlen;
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem...
Villámlik mennydörög

Ez tényleg szerelem!”

„Hogyha a szerelem, erőmű volna
Pakson, Pécsen vagy Várpalotán,
Ráköthetnénk az egész világot és

Nem lenne áramszünet-azután...”

„Tudja, maga valahogy olyan valószerűtlen lény: én napról napra jobban szeretem, pedig az szinte lehetetlenség.”

"Bárcsak aranyszálat fonhatnék
hajadba.
Bárcsak gyémántot adhatnék minden
alkalomra.
De gyémántom nincsen, se
aranyam.
Szívem van, mely minden
percben érted dobban!

Szeretlek!"

„Te vagy az egyetlen a Földön
akiért mindent megteszek,
Veled az életem töltöm,
Nem csak múló perceket.
Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak hű szívet adhatok,
Érzem, másé nem lehetsz,
Én is csak a Tiéd,

Ha igazán szeretsz!”

„Mégiscsak a szerelem első korszaka a legszebb pillanat, amikor minden találkozásból, minden szempillantásból viszünk haza valami újat, hogy örüljünk neki.”

„Ölelj át, hogy biztonságban tudjam magam,
Szoríts sokáig, de halld meg még a szavam.
Táncoló veszély, szakadék mélye vár,

De mi legyőzünk mindent, mert ketten vagyunk már!”

„Amikor pedig ezek az emberek találkoznak és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. Másképpen az emberi nem álmainak semmi értelmük sem lenne.”

„Minden parázs hideg hamu
minden szó néma tátogás.
Nem kellenek szavak
Elég egy összevillanás
Még az se kell

Elég, ha vagy!”

„Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az "adó-vevő berendezésünk." Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: "Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.”

Az „igazi nő” – így mondják évezredek óta – odaadó. Ez a természetes.
De milyen az igazi férfi?
Erről soha nem esik szó. Mint ahogy arról sem, hogy odaadni magatokat egy ilyen önzetlenségre, megbízhatóságra, egy életen át tartó, hűséges szeretetre képtelen férfinek: felelőtlenség.
Minden szeretet alapja az önmagunkkal való viszony rendezése. Elsősorban önmagunkat kell megszeretni – ez minden kapcsolatunk alapja.
„Szeresd a társadat, mint önmagadat” – mondja Jézus.
De mi van, ha önmagamat nem szeretem? Akkor senkit sem tudok szeretni?
Ezért én híve vagyok annak – nem az „örök női szerep”, hanem a jelenlegi állapotok miatt-, hogy tanuljatok meg, női barátaim, egyedül lenni!
Tanuljátok meg önmagatokat megismerni.
Jól érezni magatokat nélkülünk is.
Tanuljatok meg befelé fordulni.
Saját lelketekért is élni.
Tanuljatok meg szabadnak lenni.
Ismerjétek fel, hogy az odaadás nem azonos a méltóság elvesztésével.
Tőlünk, férfiaktól ezt nem fogjátok megtanulni, mert mi már régen elfelejtettük.
A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van!
Méltóságnak hívják.
Élhettek másokért. Mindeneteket odaadhatjátok a gyerekekért, a szerelemért, a férjetekért, még az életeteket is odaadhatjátok – de a méltóságotokat: soha!

"Pilládra álom, a szívedbe béke!

Mint álom, béke lengenék fölébe."

"Szeretni úgyis, ha nem lát az ember,
Hogy az érzései vigyék tova.
Bízva vakon, könnyes szemmel,
Még ha az érzés néha ostoba!
Szeretni tegnap, ma és holnap
Mindig, amikor csak tudunk.
Még ha az érzések végül el is fogynak,

Akkor is szeressünk, mert mi egymásnak vagyunk!"

Aki önmagát ismeri. Legalább egy kicsit. Legalább annyira, hogy az élet alapkérdéseiben már döntésképes. Sem fizikai vágytól hajtva, sem érdekből, sem szánalomból nem játszik szerelmet. Nem utánozza a filmvásznon látott, könyvekben olvasott hősöket és hősnőket. Nem hajlandó egy tetszetős gesztusért, vagy a szülei kedvéért eltékozolni éveket, évtizedeket. Időt szán a királylány, illetve a fehér lovon érkező herceg alapos szemügyre vételére. Ha a teste elsodorja, kisebb baj, mintha ezeregy éjszakát tölt el azzal, akivel még egy hétvége is hosszú volt.

„Úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék

vele aludni”

"Szép szerelmem, hát nem érzed?
egy maradt az ég alatt:
az, amit két dobbanás közt

szíveink kimondanak."

"Az idő, amit a rózsádra vesztegettél:
az teszi olyan fontossá a rózsádat.
Ha valaki szeret egy virágot,
amely csak egyetlen példányban
létezik a csillag milliókon:

ez épp elég neki, hogy boldog legyen..."

A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret

és világtalan az egész világ.

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

Érted vagyok, és Te értem vagy
Te értelmet és fényt adsz minden napnak
Szeretlek én és kettőnk dolgán

Nem változtat többé semmi már.

Az élet kanyargós útvesztőin
a szülői kéz vezetett.
S mikor én ezt elengedtem
Megfogtam a tiedet.
Mert úgy az élet mindig szomorú és hideg,
Ha örömödet, bánatodat elmondani nincs kinek.
Ezért soha ne hagyj el,
Mindig a szíveddel vezess.

És ehhez a legfontosabb,

 Hogy mindig nagyon szeress.

Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz és imád,
és nem akar lenni csak általad,

csak az árnyéka annak, ami vagy.

Veled mindenkinél büszkébb vagyok .
Csak egyben koldus : mindent elvehetsz ,

s ezzel a legkoldusabbá tehetsz.

Az egyik pillanatban még élvezem az életet, a következőben pedig nem értem, hogyan élhettem eddig nélküle!

"A szerelemnek és barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez:

ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én."

" A jó kapcsolatnak rendje van, mint a táncnak, és ugyanúgy szabályok irányítják;
A partnerek nem kapaszkodhatnak össze túlságosan, mert akkor nem tudnak vidáman és szabadon egyedül haladni.
A túl erõs érintéstõl megdermed a mozgás, oda a végtelenül kibontakozó szépség;
A táncosok tudják, hogy társak a ritmusban, a mozgásban, közösen alkotják a mintát,

és észrevétlenül belõle táplálkoznak."

„Az életben nincs más szépség csak a szenvedélyek, a szenvedélyek pedig értelmetlenek. A legszebb és legesztelenebb valamennyi között a szerelem.”

„Szeretni: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van ránk, mint nekünk őreá.”

Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom,
Melyet soha vissza nem kérek,
Szeress egy életen át úgy, mint ahogy én téged,
Akkor is, ha megöregszünk, és

Akkor is, ha már nem élek.

Az élet rögös útján nekünk találkozni kellett,
hogy hitben, szeretetben éljünk mi egymás mellett.
Fogd meg hát kezemet, és én Veled megyek,

reád bízom magam, mert nagyon szeretlek.

 "Nem tudok aludni,remeg a szívem,
hiányzik, hogy kezed kezemhez érjen!
Riadtan ébredek,merre vagy,hol lehetsz
megnyugszom,csak mondd,hogy szeretsz!"